Playboy
Sajnos jelenleg a márka egyetlen terméke sem érhető el.
Termékajánlataink megtekintéséhez válasszon az alábbi kategóriák közül:
Az első Playboy Hugh Hefner egykori újságíró és marketinges konyhájában született meg 1953 –decemberében. Hefner olyan lapot próbált létrehozni, amely érdekli a férfiakat: szerette volna, hogy az újságban az általuk „softcore”-nak nevezett, művészi igényű erotikus képek mellet interjúk és az irodalom is megjelenjen.
Az első szám címlapján maga Marilyn Monroe szerepelt, bár ez a kép még nem a magazin, hanem egy naptár számára készült. Hamarosan megszületett az azóta már világhírű nyuszis logó is – bár a hosszú fülű figura eredetileg teljes valójában megmutatkozott és házikabátot viselt.
A ’60-as évekre a Playboy kritikák kereszttüzébe került. A lapot nem csak a meztelen képek miatt kritizálták, azt is a csapat szemére vetették, hogy nem figyelnek a sarkalatos értékekre. Hefner ekkor fogalmazta meg a Playboy filozófiát, amely szerint a gondolkodás és szólás szabadsága a legfontosabb. A lap mindig is liberálisan viszonyult a politikához és szerkesztői ügyeltek arra, hogy az arculatba illően, de lehetőleg színes képet mutassanak a világról, ezért jelentették meg többek között Arthur C. Clarke, Ian Fleming, Vladimir Nabokov és Margaret Atwood novelláit is.
1999-ben, a híres Playboy Club-ok megalakulása és a Playboy villa megvásárlása után a márka belépett a divatvilágba is. A vidám, szexi és kényelmes darabok azóta meghódították a közönséget.
Az ikonikus Press To Play férfi parfüm kollekció 2008-ban jelent meg. A parfümcsalád egyértelműen a fiatalokat célozta meg, széles termékskálával, jól variálható, stílusos illatokkal, mindegyiket egy-egy híres “party város” után elnevezve: Hollywood, Miami, Malibu és Vegas. Később bővült a kör az Ibiza, New York, London és Berlin parfümökkel. Manapság ezek közül már csak a Hollywood és a New York parfümöket gyártja a márka.
2010-ben a hölgyek számára is készült a márka, akkor még csak három “Play it” parfümmel. A szégyenlős mosolyú, de nőies és okos lányoknak a Play it Lovely virágos és gyümölcsös aromája lett a kedvence. A magas sarkakon tipegő bálkirálynők hatásos belépőjéért a Play it Sexy lett a felelős, melyet a rózsaszín grapefruit, a mandarin, a rózsabors, a jázmin tea, és az osmanthus illata tesz ellenállhatatlanná. A haramdik illat a fűszeres Play it Spicy volt, de ő számos későbbi testvérével együtt mára kihullott a sorból. A parfümkollekció további családtagjai közül a 2015-ben megjelent Play it Wild maradt meg mai napig a gyártósoron.
Megjelenésük óta mindegyik parfüm drasztikus dizájnváltáson ment keresztül, mostanra letisztultabb, modernebb, praktikusabb külsővel rendelkeznek.
Rengeteg más Playboy illat is piacra került amióta a márka jelen van a parfümök világában, melyek közül kiemelnénk a Playboy VIP parfümöt, melyben a stílus találkozik az anyaggal, mély és jellegzetes jegyekkel, meleg és finom aláfestéssel.