Kit Harington a Jimmy Choo Man arca
A Trónok harcából ismert Kit Harington, mint a Jimmy Choo Man parfüm arca
Christopher "Kit" Harington 1986. december 26-án született Hammersmith-ben, Londonban. Apai ágon nemesi vér csörgedezik ereiben, ugyanis dédapjabaroneti cím birtokosa volt, ráadásul több híres brit politikus, és egy báró is akad felmenői között. A művészetek iránti hajlama már egész fiatalon jelentkezett, amelyet eleinte fotózásban és rajzolásban nyilvánította ki. Az eredetileg újságírónak készülő Kit, később mégis a színészi pálya mellett döntött, így a Worcester Sixth Form Főiskolán tanult dráma és színházi tudományok szakon. A későbbiekben a London Egyetem egyik kihelyezett szakán (Central School of Speech and Drama) folytatta tanulmányait, ahol 2008-ban diplomát is szerzett.
Karrierjét a New London Theatre-nél kezdte, a nagysikerű Michael Warpurgo gyermekeknek szóló regényéből készített War Horse című drámában. A legnagyobb sikert számára az HBO 2011-ben indult fantasy-dráma sorozat, a George R.R. Martin regényeiből készült Trónok Harca jelentette, ahol is ő alakította az egyik főszereplőt, Havas Jon-t (JonSnow). Főszerepet játszott még továbbá a Silent Hill: Kinyilatkoztatás 3D, Pompeii és A hetedik fiú című filmekben, sőt az Így neveld a sárkányod 2 –ben hangját kölcsönözte a főgonosznak. Tehetségét 2013 augusztusában a Young Hollywood Awardson az Év Színésze díjjal jutalmazták.
2014-ben a híres Jimmy Choo márka a fiatal, jóképű színészt választotta Jimmy Choo Man illatának arcává. A parfüm férfias, fás aromája a gyümölcsök üde illatával frissességet kölcsönöz viselőinek, a mai modern férfiaknak.