Gerard Butler a Boss Bottled arca
A sármos színész a sikeres férfi megtestesítője - 2014 őszétől a Boss Bottled parfüm arcaként is találkozhattunk vele.
Gerard James Butler 1969. november 13.-án a skóciai Paisley-ban született, ír származású családban. Gyerekkorában pár évet Kanadában élt, majd szülei válását követően édesanyjával visszaköltöztek szülővárosába. Az egyetemet Glasgow-ban végezte el, ahol is jogi diplomát szerzett, ráadásul kitűnő minősítéssel, melynek köszönhetően a helyi egyetemi jogásztársaság elnökének is őt választották. Jogi karrierje nem tette boldoggá, ezért úgy döntött, hogy belevág a színészmesterségbe. Londonba költözött, ahol szembesülnie kellett a pályakezdő színészek nehézkes életével, ezért alkalmi munkákhoz fordult a megélhetésért. A sorsnak hála megismerte Steven Berkoff-ot, aki felkarolta és az ő segítségével megkapta a 'Trainspotting' színpadi változatának főszerepét. Filmes pályája a Mrs. Brown-nal (Botrány a birodalomban) kezdődött 1997-ben. A film forgatásának egyik napján egy fuldokló kisfiút vett észre a közeli tóban és hősiesen kimentette, ezért tettét a Bátorság érdemrenddel jutalmazták.
Karrierje igazán csak 2000 után indult be, amikor leforgatta az Attila, az Isten ostora és a Drakula 2000 című filmeket. A nagy fordulópont 2004-ben következett be a színész életében, amikor Joel Schumacher rendező felajánlotta neki Az operaház fantomja musical címszerepét, ami később meghozta Butler-nek az igazi világsikert. Azóta már számos film köthető a nevéhez, mint például A foci hőskora, Próbatétel, 300, Spíler, Gamer-Játék a végsőkig, P.S I love you, Exférj újratöltve, Kispályás szerelem, Támadás a Fehér Ház ellen.
2014 őszén a Hugo Boss őt választotta Boss Bottled illatának reklámarcává. A Hugo Boss marketing igazgatója szerint a Boss Bottled jelmondata, hogy a siker csak azok számára elérhető, akik önbizalommal ragadják meg az életet, így Gerard Butler-nél nem is lehetett volna jobb választás.