Botrányból legenda - YSL Opium

A parfümvilág általában az eleganciáról, a szépségről és a luxusról szól… időnként azonban egy-egy illat nemcsak az érzékeket mozgatja meg, hanem komoly társadalmi vitát is kivált. Az egyik legismertebb ilyen történet a hetvenes évek végéhez kötődik, amikor Yves Saint Laurent egyik ötlete (megint?) valóságos botrányt robbantott ki – és ezzel egy időben legendává is vált.

Laurent 1977-ben már a divatvilág egyik legmeghatározóbb alakja volt: kollekciói gyakran merítettek inspirációt különböző kultúrákból, és nem riadt vissza a provokációtól sem. Egy kínai utat követően megihlették az „inro” dobozkák: ezekben a lakozott, rekeszes, díszített szelencékben általában fűszereket, sót vagy a kínai történelem sötétebb időszakában ópiumot rejtettek. A tenyérnyi ládikán keresztül díszes fonalat vagy szalagot fogtak körbe, ennél fogva könnyen felkötötték az övre és hordozhatóvá vált.  Amikor Yves Saint Laurent új, orientális parfümjének nevét bejelentették, azonnal heves reakciókat váltott ki.

A név: Opium.

Az „ópium” szó sokak számára nem egzotikus hangulatot, hanem a kábítószer-függőséget és a gyarmati történelem szégyenteljes-tragikus fejezeteit idézte. Több társadalmi szervezet és közösség tiltakozott, különösen az Egyesült Államokban és Ázsiában. Sokan úgy vélték, hogy egy luxusparfüm esetében ízléstelen és érzéketlen egy ilyen név használata.

A vita azonban csak még nagyobb figyelmet irányított az illatra.
Yves Saint Laurent nem próbálta csillapítani a kedélyeket – épp ellenkezőleg! A parfüm bemutatóját grandiózus eseményként rendezték meg New Yorkban. A meghívott vendégek egy Peking nevű, keleti hangulatú hajón ünnepelték az új illatot a kikötőben, gazdag dekorációval, látványos díszletekkel és extravagáns, dekadens atmoszférával.

A kritikusok szerint ez a bemutató csak tovább erősítette a provokációt. A média sokat foglalkozott az eseménnyel, és a parfüm neve hetekig szerepelt a címlapokon. A botrány azonban egy dolgot biztosan elért: mindenki tudni akarta, milyen az az illat, amely ekkora vitát vált ki.
Amikor az emberek végre kipróbálták az Opium-ot, kiderült, hogy az illat karaktere legalább annyira intenzíven megosztó, mint a körülötte kialakult vita. A kompozíció gazdag, a kor szemléletében túlfűtötten érzéki, fűszeres és meleg: fahéj, szegfűszeg, mirha, jázmin és borostyánkő alkotják azt az orientális világot, amely akkoriban különösen egzotikusnak számított a nyugati parfümpiacon. Egy karakter, amely a visszafogottságot hírből sem ismeri.

A tiltakozások ellenére – vagy talán részben éppen miattuk – a parfüm rendkívül sikeres lett. Rövid idő alatt a hetvenes–nyolcvanas évek egyik legismertebb orientális illatává vált, és generációk fedezték fel maguknak.
Gondolhatnánk, hogy minden csoda három napig tart: a botránkozás elült, a kor előrehaladtával az Opium beállt a parfümök legnagyobbjainak sorába, de 2000-ben mégis képes volt megint egy botránnyal a középpontba kerülni, amikor is Sophie Dahl egykori divatmodellel készítettek új reklámkampányt a parfümnek. A meztelen extázist megjelenítő kép mondhatni tüstént a megjelenését követően betiltásra került; a kampány az egyetlen divatmárka által készített reklám, amely 948 hivatalosan beérkezett panasszal felkerült a Reklám Szabványügyi Hatóság (Advertising Standards Authority) minden idők 10 legtöbbet reklamált promóciójának listájára. 

Az Yves Saint Laurent Opium Eau De Parfum ma már klasszikusnak számít, és sok parfümrajongó számára az orientális illatok egyik ikonja – az őt körülvevő skandalumok ma már inkább a parfümtörténelem részei, mint aktuális konfliktusok. A név azonban továbbra is emlékeztet arra az időszakra, amikor egy parfüm képes volt kilépni a kozmetikumok világából, és kulturális vitát indítani. Egy név, egy kampány vagy egy merész koncepció néha sokkal nagyobb hatást gyakorol, mint maga a termék.